Ahogy megismertem – Vietnám, 2020

2020. szeptember 1-e, a nap, amikor először találkoztam Opival Vietnámban, Hanoiban, egy Facebook oldalon, ahol nagyon rossz körülmények között lévő kutyusokról tettek fel képeket a nemzetközi közösség tagjai. Első látásra tudtam, hogy ezt a kiskutyát meg kell menteni, és gondolkodás nélkül mentünk is érte. Habozás nélkül, teljesen összetört lelkiállapotban hoztuk el arról az iszonyatos helyről, amit most nem szeretnék részletezni. De ha aznap Opit nem vesszük meg, akkor ez a kiskutya rövid időn belül a vietnámi „kulináris élvezet" áldozatává vált volna…

A kapcsolatunk orvosi beavatkozásokkal, több napos kórházi benntartózkodással és rengeteg aggódással kezdődött. Opi mindössze 8,3 kg, vérszegény és súlyosan alultáplált volt, többfajta bőrbetegséggel küzdött és kérdéses volt az életben maradása. Opi nem olyan régen lehetett mama kutya, ki tudja a kölykeivel mi történhetett. És Opi az elhanyagoltság és emberi felelőtlenség miatt hamar kiderült, hogy gennyes méhgyulladásban is szenved, ami azonnali életmentő műtétet követelt, de a kiskutya éppen hogy csak élt már akkor. De túlélte! Ezt a rengeteg borzalmat, amin ez a kiskutya addigi életében átment, túlélte! Opi élni akart. Az orvosok nem tudták megmondani, hogy mennyi idős lehetett, olyan 5-7 év körülire tippelték, de a nagyon rossz egészségügyi állapota miatt lehet, hogy sokkal korosabbnak látszott a valódi életkoránál. A több hetes orvosi kezelésekből felgyógyulva megkezdődött Opi új élete, amit már biztonságban tölthetett. Bár hónapokig tartott, amíg ez a nagyon súlyosan traumatizált kiskutya újra bízni kezdett, és nyugodtan hajthatta álomra a fejét. Szépen lassan kialakult a közös életünk - időt és teret hagytam neki, annyit, amennyire szüksége volt -, amiben Opi egy egyre inkább kiegyensúlyozott, boldog, felhőtlen, igazi akaratos, magabiztos Corgi kiskutyává vált. Az elkövetkező időszakban egy, a jobb fülében lévő - szerencsére jóindulatú - tumort, és pár alkalommal több fogát kellett kioperálni. Opi akkorra összesen 6 darab fogával is állandóan csak az evésre tudott gondolni. Nem volt válogatós, a világ összes csirkehúsa, brokkolija és sütőtöke nem lett volna neki elég, hogy jól lakjon. És egy kis sajt falatért még mindenféle trükkök megtanulására is képes volt ez az igazi kis Jóság. Opi sosem játszott semmilyen játékkal, félt mindentől, azonban legjobb szórakozása volt, hogy a szaladó embereket, és a falkájába tartozó embereket összeterelje. Akkor volt a legboldogabb, ha sokan voltak körülötte, ha élet volt körülötte és akkor ő nyugodtan szuszogott a legnagyobb társasjáték közepette is az asztalnál az akkorra már 12 kg-ossá fejlődött kiskutya.

Az első jelek

És Opi elkezdett csoszogni… a későbbi, már laminált parkettás lakásban feltűnt, hogy a hátsó lábait kevésbé emeli. Azt gondoltam, hogy a hosszú körme zavarja, így azokat rendszeresen vágták, és a mancs szőrét is a talpán. Ekkor ez még nem is tűnt fel, de a későbbiekben visszagondolva vált ez csak igazán fontossá. Nem tudom sajnos pontosan, hogy a csoszogás mikor kezdődött. De sok-sok hónappal az első látható tünet előtt.

Csak azt tudom, hogy 2024. április végén, május elején feltűnt, hogy a hátsó lábánál valami nem stimmel. A jobb hátsó lába néha hátul maradt, fordulásnál letapadt, vagy kicsit kicsúszott. Egy rövid ideig csak megfigyeltem, de sajnos a tünetek nem múltak el. Az első orvosi vizsgálat során (ami csak manuális neurológiai és ortopédiai vizsgálatból állt, és semmilyen képalkotó nem készült) azt állapította meg az orvos, hogy Opinak gerincsérve lehet az L5-L6 csigolyáknál. Gyulladáscsökkentőt 2 hétre és fájdalomcsillapító gyógyszert (Neurontin/Gabapentin először 200 mg/nap majd 100mg/nap) kapott, valamint B vitamin komplex (NeutriFore B1 250mg, B6 250mg, B12 1000mcg 1 tabletta/nap) szedését rendelte el az orvos.

Azonnal elkezdtük a fizioterápiát, gyógytornát is. Heti 1 alkalommal az orvosi rendelőben, és otthon pedig napi szinten hajtottuk végre a kapott házi feladatokat. Közben sajnos a Neurontin 200mg túl sok volt Opinak, így az adagot csökkenteni kellett. A gyógyszerek és a fizioterápia ellenére nem javult az állapota, a járása picit bizonytalanná vált, főleg csúszós talajon, a lépcsőzést és az emelkedőt egyre inkább elutasította. Lépcsőzés amúgy sem ajánlott a Corgi kutyusoknak.

A következő tünet, ami sajnos akkor még nem tűnt fel, de most már tudom, hogy az egyik legfőbb jellemzője a betegségnek, ha a kutyus a mancsának a tetejére lép (nem a talpára). Ez azért nem volt feltűnő, mert Opi egy rövid lábú kiskutya. Egy nagytestű kutyusnál a kezdeti tünetek sokkal látványosabbak lehetnek. A másik nagyon fontos tünet, hogy a hátsó lábak keresztezik egymást. Általában azzal a lábával, amelyiknél kezdődik a romlás, elkezdi a másik lába elé vagy mögé rakni. Ez már azt jelenti, hogy a kutyus az egyik hátsó lábával elveszíti a tér érzékelést, kezd kiesni a propriocepcio, mintha nem tudná a térben elhelyezni a lábát.

Észrevehető volt, hogy az utcán, az aszfalton Opi könnyebben jár, de a lakásban a közlekedésének megkönnyítése érdekében a csúszós felületekre tapadós, durvább felületű futószőnyegek és szőnyegek lettek lerakva. A legjobb megoldásnak az irodaházak bejáratánál is található lábtörlő szőnyegek bizonyultak. Ezen a felületen nem csúszott ki a lába, láthatóan stabilabban tudott közlekedni. Ebben az időszakban Opi még szaladgált a lakásban. A fizioterápiára heti rendszerességgel jártunk, a Neurontint 100mg adaggal és a B vitamin komplexet továbbra is szedte. Állapota nem javult. Rendszeres orvosi felügyelet alatt állt, azonban képalkotó vizsgálat nélkül továbbra is a májusban felállított gerincsérv diagnózis volt a leg relevánsabb. Vietnámban nem igazán megfelelőek az állatorvosi körülmények, egy röntgen, CT, MRI vizsgálat konkrétan elérhetetlen, de emberi kórházakba éjszaka becsempészve az állatot 1700 EUR értékben „megoldható".

Haza Magyarországra – keresés a válaszért

2024. szeptember végén Opival haza költöztünk Magyarországra, és első utunk az állatorvoshoz vezetett. A magyarországi állatorvosi ellátásban nagyon bíztam, és nagyon reménykedtem benne, hogy itthon kiderülhet pontosan, hogy mi baja van Opinak és meg fogják gyógyítani. (A történetünk elmesélésében egyetlen magyar állatorvosnak sem fogom leírni a nevét!) Szeptember 24-én az állatorvossal történt konzultáció és manuális vizsgálat eredménye:

A mellkas, szív és hasi ultrahang vizsgálat negatív, a labor eredménynél egy CRP protein érték mutatott csak magasabb értéket, ami gyulladásra utalhat. De ezen kívül minden rendben volt.

Ezt követően szeptember 27-én MRI vizsgálatra került sor, amelynek eredménye:

Ekkor Opi már húzta a jobb hátsó lábát, és a körmei lekoptak, és elkezdtek vérezni. Ezt sikerült lézeres kezeléssel orvosolni. A körmei azonban fokozatosan koptak, először csak a jobb, majd a bal lábán is láthatóvá vált a súlyos köröm kopás.

Majd ezt követően október 1-én sor került egy, az MRI eredményt értékelő orvosi konzultációra, amelynek az eredménye:

Vagyis, a gerincsérvet az MRI vizsgálat nem állapította meg, minimális elváltozás látható a képalkotó vizsgálaton, de az nem indokolja Opi tüneteit.

Az orvos által javasolt Dynalode és Synoquin kiegészítőket Opi elkezdte szedni. És emellett felkerestünk egy csodálatos, a szakmája iránt teljes mértékben elkötelezett kutya-fizioterapeutát, akivel megtörtént az állapotfelmérés és megkezdődött a közös munka heti, 1,5-2 heti rendszerességgel. Itt gyógytorna, masszázs, hidroterápia és lézerterápia volt a kezelés, valamint az otthonra kiadott házi feladatok napi elvégzése, amikhez sokszor baráti segítséget is kaptunk, aki az otthoni gyakorlatok végrehajtásához használatos eszközök, felszerelések tekintetében is segítségünkre volt. Eszter barátom javaslatára BEMER-ágyat is béreltem, aminek hatékonyságáról nagyon jókat hallottam. A kétségbe esett gazdi mindent megpróbál az egyetlen kiskutyája állapotának javítása érdekében. (A fizioterápiás képek AI generáltak.)

Újabb vizsgálatok és a gyanú

A rengeteg támogatás, terápia, kiegészítők ellenére Opi állapota romlott. Sajnos november végén volt esedékes az éves kombinált oltási program beadása, így azt Opi rendesen megkapta. Itt jegyzem meg, hogy Opi 2020 év vége óta kullancs és szúnyog védelemre Nexgard Spectra tablettát kapott. Szerencsére 2024 októberétől ezt már nem kapta meg többet. Bárcsak az oltást se adattam volna be neki akkor. Ha már tudtam volna a pontos diagnózist, és hogy a betegségben szenvedő kutyusoknak TILOS!! bármilyen vegyi anyagot beadni, biztosan nem kaphatta volna azt meg.

December 10-én egy újabb orvosi vizsgálatra mentünk, mert nem hagyott nyugodni az a tény, hogy Opi állapota a rengeteg támogatás ellenére sem javul, sőt… Opi ekkor még tudott a 4 lábán sétálni, de járása nagyon instabil, imbolygó, bizonytalan volt.

Az orvosi látogatás eredménye:

Itt egy nagyon fontos dolog történt. Mivel az elmúlt hónapokban egy percre sem hagyott nyugodni az, hogy ha nincs súlyos gerinc problémája Opinak, ami látható az MRI vizsgálaton, akkor mégis mi baja lehet a kiskutyának. És a rengeteg keresgélés, kutatás során rábukkantam egy szörnyű, az emberi ALS betegséghez hasonló tünet együttessel rendelkező betegségre, a kutyák degeneratív myelopathia nevű betegségére. Amiket olvastam a betegségről, nagyon megrémisztett. Ezen az orvosi vizsgálaton feltettem a kérdést a doktor úrnak, vajon lehet e Opinak ez a betegsége? És a válasz az volt, hogy dehogyis, akkor már rég le lenne bénulva ennyi idő alatt!!!! Arra a kérdésre, hogy lehetséges e tesztet csináltatni erre a betegségre azt a választ kaptam, hogy az csak németjuhász kutyáknál van, a Corgiknál biztosan nincsen, és amúgy is erre a fajtára nem jellemző a degeneratív myelopathia betegség. (Ha olvastad a betegség leírását a honlapon, látható, hogy a Corgi a 2. legveszélyeztetettebb fajta a kutyusok közül a degeneratív myelopathia előfordulása kapcsán.)

Egy kicsit megnyugodtam, mert akkor még semmit nem tudtam a betegségről és elhittem, amit az orvos mond. De aztán megint telt az idő, és a kiskutyának januárban volt egy nagyon fura neurotikus rohama, amire az orvosok szintén nem tudtak mit mondani. Ekkorra már teljesen elegem lett a magyarországi állatorvosi ellátásból, így kutatni kezdtem. Így bukkantam rá Bécsben, a Bécsi Állatorvos Tudományi Egyetem (University of Veterinary Medicine Vienna) Neurológiai Tanszékén Dr. Pákozdy Ákos neurológus specialista állatorvosra (a kutya-fizioterapeutánk is ajánlotta!), akihez január 30-ára kaptunk időpontot Opival. Addigi leleteit és pár videofelvételt az aktuális állapotáról már előre elküldtem a doktor úrnak e-mailen.

Opi 4 lábon, bukdácsolás, elesés nélkül 2025. január 19-én sétált utoljára kb. 2-3 percen keresztül. Ezt követően már 4-5 lépésenként a jobb hátsó lába kicsúszott, a jobb térdére esett, jobb lábát kitartva úgy maradt pár másodpercig, amit már nagyon nehezen korrigálva tudott csak tovább sétálni.

Az étkezést, ivást már csak rogyasztva, imbolyogva tudta megoldani.

Bécs – a rettegett két szó

2025. Január 30., Bécs. Amit ott, a Bécsi Állatorvos Tudományi Egyetemen tapasztaltam az leírhatatlan! Minden szempontból egyedülálló, a környezet, a hozzáállás, a tisztaság, hogy az előre egyeztetett időpontban pontosan fogadják a pácienst… és akkor ez még nem minden. A tanszékvezető doktor úr 1,5 órát, azaz másfél órát!! foglalkozott Opival. Teljes neurológiai vizsgálat, a találkozó során több szakorvossal és laboratóriummal is konzultált telefonon, minden eshetőséget átgondolt, megvizsgált, figyelembe vett. De sajnos a legvalószínűbb feltételezhető diagnózisa a rettegett 2 szó volt: degeneratív myelopathia.

A doktor úr által készített kórlap:

És az elvégzett genetikai teszt a LABOKLIN laboratóriumban (amely a magyarországi állatorvos szerint nem létezik!):

És a doktor úr leírása ezt követően:

Ilyen leletet egyetlen gazdi sem szeretne látni soha életében! És akkor omlott össze a körülöttem lévő világ végérvényesen. Az, amitől a legjobban féltem, bekövetkezett. Addigra már elég sok mindent elolvastam a degeneratív myelopathia betegségről, amely kifejezetten jellemző Corgi kutyusokra. És képtelen voltam felfogni, hogy az a kiskutya, aki már annyit szenvedett az életében, Ő egy ilyen betegség áldozata legyen, amely bár lassú lefolyású, de gyógyíthatatlan betegség, aminek következtében elveszíti a teljes mozgásképességét, önállóságát, édes kiskutya mivoltát. Ez az a két szó, amit soha életedben nem akarsz meghallani!

Együtt élni a betegséggel

A következő időszak a betegséggel foglalkozó orvosi szakirodalom felkutatásával, tanulmányozásával telt. A világon elérhető összes szakanyagot, kutatást, felmérést, mindent elolvastam. Ennek kapcsán akadtam bele egy amerikai FaceBook csoportba (Degenerative Myelopathy (DM) awareness group), amely kifejezetten a degeneratív myelopathia beteg kutyusokkal foglalkozik, orvosok, kutatók, a betegségben szenvedő kutyusok gazdijainak részt vételével, az ő támogatásukra. A csoport nélkül teljes mértékben elveszett, világtalan lettem volna, és azt hiszem képtelen arra, hogy megküzdjek az előttünk álló nagyon szomorú és kegyetlen folyamattal. A csoporthoz való tartozás óriási támasz és segítség volt a betegség különböző fázisaiban, a váratlan tünetek felbukkanásának értelmezésében, a folyamatok megértésében és abban, hogy mi után mi következhet.

Az éjt-nappallá tevő, napi 24 órás kutakodás és informálódás eredményeként Opinak nagyjából minden, a csoport által javasolt kiegészítőt beszereztem azok mellé, amit már szedett. Itt megtartva az ésszerűséget természetesen, mert sok táplálék kiegészítő ezek kombinációját kínálja vegyített formában, így túladagolásuk könnyen megtörténhet, erre nagyon oda kell figyelni. Ez a C és az E vitamin, Omega3 (lazacolaj), magnézium, és a süngomba volt. És fokozatosan elhagyásra került a Neurontin (Gabapentin hatóanyag) a bécsi doktor úr javaslatára, amely a sok tanulmányozás után ki is derült, hogy ront a beteg kutyus állapotán, a tüneteket felerősíti, a kutya sokkal instabilabbá válik a gyógyszer szedésével. És amúgy sem volt fájdalma…

Az első kiváló példa arra, hogy mennyire hasznos ez a csoport, az az volt, amikor Opi 2025 februárjától, álmában elkezdett nagyon rugdosni a két hátsó lábával. Persze a kutyusok sokszor mozgatják a lábaikat álmukban. De ez teljesen más. Eleinte csak pici mozgás, mintha álmában szaladna, de az idővel egyre erősödő, erőteljes rúgások, rángatózások a hátsó két lábbal. Tehát a bénuló félben lévő, ataxiás kis lábacskái úgy mozogtak álmában, mint egy texasi bikának, aki éppen a rodeó versenyen próbálja ledobni a hátáról a lovast.

A videót több állatorvosnak is elküldtem, konzultáltam, de ésszerű magyarázatot nem kaptam. Amikor a videót feltöltöttem a DM-es Facebook csoportba, fél órán belül 50 válasz érkezett arra, hogy ez:

Vagyis ez a tünet egy súlyos állapotromlást jelez, a lábait mozgató idegi kapcsolatok megszűnnek, de az agy még próbálkozik.

Ekkor megvettem a kutya kerekesszéket, amit sajnos Opi teljes mértékben elutasított. Se a kék, se a rózsaszín nem nyerte el a tetszését.

Beszereztem lépéskorrigálót is, amit Opi szintén elutasított rengeteg szakértői segítő próbálkozás ellenére is. Nemhiába, Opi egy nagyon makacs Corgi! Így maradt az az emelő hám (sling-nek hívják), amit a hasa alá lehet tenni, és ezzel megkönnyíti a kiskutya mozgását, mert leveszi a terhet a mellső lábakról. Létezik olyan emelőhám is, ami a hátsó lábainál belebújós és a mellső lábainál is hámként rögzíthető (Help em up Harness néven). Ez sajnos corgi kutyusnál nem annyira megoldás a kis test, a hosszú gerince és alacsony lábai miatt. Végső megoldásként a kutya babakocsira esett a választás, amely a legjobb ötletnek bizonyult. Opi imádta a kocsikázást, és így bárhova magammal tudtam vinni, nem maradt ki semmilyen programból, kirándulásból, szórakozásból. Imádott csavarogni ez a kislány.

Opi 2025 márciusában még sétált 4 lábon, de járása teljesen imbolygó volt, esett-kelt.

Leginkább füves területen sétáltunk, nehogy betonon vagy aszfalton sérülést szenvedjenek a hátsó lábai. Úgy tűnt, hogy a füvön való sétálás könnyebb neki.

Ebben az időszakban az álmában történő „rugdosódás" mellett egyéb tünetek is megjelentek. Ezek váltakozva, nem minden nap, vagy éppen naponta többször megjelentek. A hátsó, főleg a rosszabb, vagyis a jobb hátsó lába görcsbe rándul, kimerevedik, amely csak masszázsra, mozgatásra enged ki. A gyógytorna sok esetben emiatt nehézkes volt. A kimerevedett láb mellett megjelent a remegés is, valamint a rugdalózás is.

A két hátsó lába hyperérzékennyé vált érintésre. Ami normál paraszti ésszel felfoghatatlan, hogy hogyan lehet ennyire érzékeny valami, ami bénuló félben van. De sajnos a mindennapok megmutatták, hogy ez is a betegség egyik tünete. Napi szinten jegyeztem fel az időjárási viszonyokat, van e fronthatás az időjárásban. Figyeltem egy ideig, hogy az okoz e Opinak állapot romlást. Mert a betegség azt jelentette, hogy voltak jobb, és rosszabb napok. Amit egyik nap még meg tudott csinálni, azt már másnap nem, vagy amit már nem tudott megcsinálni, azt két nap múlva egy kicsit megint igen. Egy igazi érzelmi hullámvasút, amire ez a szörnyű betegség felültetett minket. Azt vettem észre, hogy a téli időszakban többet romlott az állapota, a hideg miatt. De itt sajnos az is közrejátszhatott, hogy 2024 novemberében megkapta az éves oltási sorozatot, amit a DM beteg kutyusoknak nagyon nem ajánlanak. A téli állapot romlását inkább annak tudnám be. Vagyis, az időjárási frontok tanulmányozásom szerint nem befolyásolta láthatóan az állapotát.

2025 nyara – a „fókázás" időszaka

Körülbelül június végére, Opi már nem állt a 4 lábán. Elkezdődött a „fókázó" mozgás, amikor is a mellső lábaival kezdte el húzni magát, a hátsó két lábával pedig tolni.

Evéshez, iváshoz való 4 lábon álláshoz már támogatásra volt szüksége, valamint változás állt be az ugatásában. Erőtlenebb, halkabb, rekedtes lett az ugatása. Ez a tünet már a végéig kitartott. A jellegzetes, éles corgis ugatás már sosem tért vissza.

Ebben az állapotában huzamosabb ideig nem következett be állapot romlás. A nyarunk nagyon jól telt, Opi nagyon élvezte, hogy rengeteg helyre eljutottunk az „Opi Ferrari" segítségével. Természetesen ebben az időszakban is voltak jobb és rosszabb napok. A jobb napokon még a lakásban is közlekedett ahogy tudott, és minimális időre otthon lehetett hagyni egyedült.

A rosszabb napokon azonban Opinak leginkább nem volt kedve sokat mozogni. Vagyis, kint elvégezte a dolgát, és neki ennyiben véget is ért az az napra tervezett szabadtéri foglalkozás. Ahhoz hogy ne unatkozzon és az agya is le legyen fárasztva, otthoni foglalkozásként szimatszőnyeg és kutya intelligencia játékok kerültek bevetésre természetesen jutalomfalatért. Ezekkel a foglalkozásokkal szépen el lehetett fárasztani, és jókat aludt utána.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy ebben a stádiumban a degeneratív myelopathiás kutyusok többsége kezdi elveszíteni vizelet és széklet visszatartási képességét, ínkontinensé válnak. A sok tanulmányozásom alapján azt vettem észre hogy először a széklet inkontinencia lép fel, azt követi a vizelet inkontinencia, de vannak olyan kutyusok, akinél az fordítva történik. Opinál ez szerencsére nem történt meg, ami egy nagyon ritka kivételnek számít, és amiért nagyon hálás vagyok. Ennek ellenére Opinak elkezdtem adni D-mannose/tőzegáfonya port. Elkerülvén az esetleges húgyúti fertőzéseket. A hátsó lábak rángatózása még ekkor is volt, azonban előfordulása már nem volt mindennapos, és az intenzitása is csökkent.

Az emelő sling használata mellett Opi elkezdte emelni a hátsó lábát pisiléskor. Ez nagyon furcsa jelenség lett, ugyanis amikor nem használtuk még ezt a segítséget, már nem hogy nem emelte a lábát, hanem egyre kevesebb alkalommal pisilt. Természetesen naplót vezettem általános állapota, vizelet és széklet előfordulásról napi szinten. Így tudtam követni, hogy milyen változás áll be az állapotában. De emiatt a jelenség miatt gondoltam egy vizitet megér, hogy újra meglátogassuk Pákozdy doktor urat Bécsben, amelynek ez az ambuláns lap lett az eredménye:

Vagyis kitehetnénk a kiskutyát egy MRI/CT vizsgálatnak, amihez altatni kellene őt, hogy újra kizárhassunk minden más egyebet… ezt nem szerettem volna bevállalni, mert az altatás kockázata lehet sokkal nagyobb lett volna már ebben az állapotban. Ami biztató volt, hogy Opi mellső lábai még jó állapotban voltak. Ekkor a doktor úr azt mondta, szerinte még egy évünk lehet együtt, mert Opi minden támogatást és segítséget megkap állapota fenntartásához.

2025 ősze és tele

Ami feltűnt 2025 őszén, hogy a kintléteink alkalmával Opi egyre kevesebbet volt hajlandó mozogni. Emiatt egyre kevesebbet is pisilt (1 pisi/kintlét). Ennek megoldására kezdtük használni már minden esetben a „sling" nevű emelő hámot, ami óriási segítség volt. Opit naponta 4x vittem ki egészségügyi „sétára", 4 óránként. A sling emelőhám segítségével könnyebben tudott közlekedni, így pisilni is többször tudott egy kintlét alkalmával (2-3x), mert nem neki kellett tartania, húznia a hátsó felét. Ekkor már otthon sem tudott közlekedni, már nem volt olyan felület a lakásban sem, ami könnyebbséget adott volna neki a közlekedéshez.

Az ezt követő időszakban több változás is bekövetkezett az állapotában. Az első, hogy állandósult a lihegés, amire addig csak azt hittem, hogy a melegebb időjárás miatt van. De az ősz beköszöntével a lihegés ugyanúgy megmaradt, éjjel-nappal. Ezen csak a klíma vagy ventilátor használata tudott segíteni. Ezen felül pedig egy délután, esteledéskor jelentkező fura szorongás jelent meg a kiskutyán, aminek nyoma napközben sosem volt. Ahogy korábban kezdett sötétedni, és onnantól kezdve sok esetben hajnali 2-3 óráig különböző hosszúságú szakaszokban, periodikusan, amikor nem tudott aludni, akkor szorongó, nyugtalan, zaklatott volt Opi. Ekkor kezdtem el neki adni a kifejezetten kutyák számára ajánlott CBD olajat.

Egy másik változás, hogy eddig Opi még ül, mellső két lábával tudja tartani magát, de úgy november vége felé már teljes mértékben segítségre szorult a mozgáshoz, és már nem tudott ülni sem, nem tudta tartani magát a két mellső lábával. Csak feküdt, mert a mellső lábai már nem voltak erősek ahhoz, hogy tartani tudják a testét. A „sling" hám segítségével azonban Opi rá volt „kényszerítve" a mozgásra, hogy a mellső lábainak izmait ne hagyjuk elsorvadni. Ebben az állapotban a fizioterápai sajnos már irrelevánssá vált, hidroterápián nyár végén/ősz elején voltunk utoljára (már minimális sikerrel, csak terapauta segítségével, a hátsó lábának az emelgetésével lehetett). A hátsó két lába felváltva lemerevedett, begörcsölt, vagy éppen olyan hiperérzékeny volt, hogy szinte nem lehetett hozzáérni.

Masszázs és lézer kezelés az volt még pár alkalommal, valamint az otthoni mozgatás, masszázs, zselés melegítés az minden napos volt. De már nem akartam kitenni a kiskutyát semmiféle stressz helyzetnek, a fizikai és lelki állapotának a legjobb volt az otthon biztonsága, és a kedvenc zöld területünk, ahol nagyon szeretett időt tölteni. Ekkor még hemperegni tudott úgy, hogy teljesen át tud fordulni egyik oldaláról a másikra. Sajnos ez pár hónap múlva már nem ment neki.

Nagyon féltem az egyre hidegebb időjárás, majd a hó leesésétől, hogy fogjuk megoldani a kintléteinket és hogy fog romlani az állapota télen. Szerencsére a több hétig tartó hóban nagyon jól tudtunk a sling segítségével közlekedni.

Úgy tűnt, hogy a hideg is jót tett Opinak, nem romlott látványosan az állapota, és a lihegés is csillapodott a hideg időben. Ez az időszak „eseménymentesen" telt, sőt, februárban volt egy fura jelenség, mikor is megvakartam Opi fülét és a már addigra lebénult hátsó lábával vakaró mozgásokat csinált, mintha meg akarná vakarni a fülét.

Így 2026 februárjában bejelentkeztem egy neurológiai állatorvosi vizsgálatra és csináltattam egy online rendelhető DNS tesztet, a Wisdom panel-t, amely nyálból vett minta alapján készíti el az eredményt, amely Opi esetében dupla gén IVDD-re és dupla gén DM-re is…

Az utolsó hónapok

A neurológus állatorvosi látogatásunk alkalmával megállapításra került annak lehetősége, hogy Opinak a DM mellett perifériás neuropátiája is lehet, amely indokolhatja azt, hogy a mellső lábai is már gyengülnek, aminek valójában még nem kellene ennyire gyengülniük. Ekkor Opi már nem tudta tartani magát a mellső lábaival, segítség, támogatás nélkül csak feküdni tudott, kiesett jobb oldalon a fenyegetettségi reflex is, vagyis feltételezhető volt, hogy esetleg a betegség már a fejében és az arcán is okoz problémát, főleg a jobb oldalon. A hátsó lábánál a jobb oldalon kezdődött a gyengülés, vagyis a betegség előrehaladtával a test jobb oldalán jellemzőek a tünetek és a gyengülés folyamata, ezt követi a mások oldal kis idő eltéréssel.

Az eredmények nyilván megint teljes mértékben lesújtottak, annak ellenére, hogy igazán semmit nem tudott változtatni már semmin. Folytattunk mindent tovább úgy, ahogy eddig, ami Opinak komfortos volt, amihez kedve volt, amiben örömét lelte, csak az történt vele. A történethez hozzá kell tennem, hogy Opi 2024 októbere óta 1-2 órát leszámítva egy-két naponta, sosem maradt felügyelet nélkül. 2025 októbere óta pedig már non-stop, minden másodpercet mellette töltöttem, miután a vizéhez sem tudott már elmenni, így csak ültem mellette a földön egész nap, figyeltem a légzését, ha felébredt és megbökdösött, tudtam, hogy szomjas, hoztam neki vizet, naponta 4x kivittem őt a szabadba, ha volt kedve ment kicsit, ha nem, akkor csak szaglászott a friss levegőn. Autóztunk, tologattam a kocsijában, ebédelni mentünk, imádott csavarogni, így csak oda mentem, ahova őt is tudtam vinni. Nélküle sehova sem! Mint munkanélküli, ezt meg tudtam tenni, és ezért életem végéig hálás leszek, hogy ezt megtehettem, és minden másodpercet vele tölthettem. Egy ilyen állapotban lévő kutyust TILOS magára hagyni, egyre bizonytalanabbá vált, ahogy romlott az állapota, nem érezte magát biztonságban, ha csak 2 másodpercig nem látott már nyüszögött, ha szomjas már nem tud inni, mert nem tud mozogni, szorong, és a stressz csak tovább ront az állapotán. Nem volt kérdés, hogy semmi és senki más nem számít, csak az ő komfortja és biztonsága. És neki az volt a biztonság, hogy ott ültem mellette, ha felébred, akkor ne kelljen keresnie, ne kelljen aggódnia, hogy esetleg egyedül maradt. És én ezt megadtam neki. Mert Ő a legfontosabb.

Sajnos a következő időszakban egyre nehezebbé váltak a mindennapok, és Opinál egy újabb tünet, a nyelve jobb oldalra való kint maradás és az állkapocs leesése is egyre feltűnőbbé vált.

Március 12-én tettem meg az első hívást egy kedves állatorvos barátom irányába, hogy sajnos mostantól napi monitorozás szükséges, és fel kell készülni minden eshetőségre. Sajnos az állatorvosokkal való egyeztetésből kiderült, hogy feltehetően a következő tünet már a légzési és a nyelési rendellenesség lesz, így azt már minden nap, minden órájában követnem kellett. Április közepére ez a pillanat is eljött, sajnos Opi már nem mellkasból, hanem láthatóan horpaszból kezdett el lélegezni.

De a kedve, és az étvágya nagyjából továbbra is fennmaradt, annyival, hogy már sokkal többet aludt. De akkor sem maradt sose egyedül, mindig mellette ültem az ágya mellett. Opi még ekkor sem volt sem vizelet sem széklet inkontinens, 1-2 alkalommal történt csak baleset éjszaka, de a vizeletét végig tartani tudta. Az emelő hám segítségével szerencsére a kintlétek alkalmával mindig elvégezte a dolgát, még az utolsó reggelünkön is. Az utolsó 1,5 hétben több alkalommal is beszélnünk kellett az életvégi döntésről. Az időpontot folyamatosan tologattam... mert a kiskutya még fejben rendben volt. Evett és ivott. És még bohókásan próbált „hemperegni" is, de már a kis végtagjai nem mozogtak. Az utolsó videó, amit április 29-én készítettem, amin Opi még teljes boldogsággal túrja a kis ágyikóját.

És még kocsikáztunk, fagyizni mentünk… majd a következő 3. nap délelőttjén egy fura rohamot kapott a kiskutya és utána már nagyon rossz maradt az állapota. Akkor felhívtam az állatorvost, hogy sajnos úgy tűnik, hogy eljött az idő… A legkegyetlenebb telefonhívás, amit egy gazda megtehet. Másnap reggelre megbeszéltük, hogy az otthonunkba eljönnek és a legméltóbb módon az utolsó útjára kísérik a Hercegnőt. Azon a szombati napon délután borzalmasan nyugtalan volt, a légzése zihált és gyors volt. Szinte egész nap nem aludt semmit. De még megette a vacsoráját, és még együtt aludtunk, utoljára. És csak annyit kértem Tőle, hogy nyugodtan aludja végig az éjszakát. Az éjszaka hajnali 5-ig tartott, amikor még kimentünk, elvégezte a dolgát, ahogy mindig is. De már a reggelijét nem fogadta el. És akkor egyértelműen éreztem, hogy Ő már felkészült, és tudtam, hogy a legjobb döntést hoztam meg előző nap. Mert Ő már nagyon, végérvényesen elfáradt. És hogy Opi már menne… És Opália visszakapta Angyal szárnyait.

Opália „OPI" emlékére
(- 2026. május 3.)